Rólunk

A Pro Economica Alapítvány kiemelten fontos céljának tartja a mezőgazdasági szektor támogatását, éppen ezért minden olyan kezdeményezés, amely ezt az ágazatot támogatja, partnerként tekinthet az Alapítványra. Ezért a Maros Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács (MIET)-tel való együttműködésben, 2019-ben megszervezésre került a rendhagyónak számító AgroMania mezőgazdasági és állattenyésztési kiállítás Sáromberkén.

Az ok, ami elindította az AgroMania koncepció megszületését, az a megye és a régió kiemelkedő mezőgazdasági potenciáljának védelme. Meg szeretnénk erősíteni a már elkezdődött párbeszédet a mezőgazdaságot képviselők között, és nem utolsó sorban szeretnénk elérni ezen fórumok rendszeres bevezetését, amely a hagyományok által létrehozott szakértelmet mozgósítja és hatékonyabbá teszi. Egy olyan minőségi fórumnak a létrehozása volt a cél, ahol a gazdák és szakemberek megoszthatják tapasztalataikat, választ kaphatnak kérdéseikre, és információt szerezhetnek a mezőgazdasági technológiák legfrissebb vívmányairól, illetve nem utolsó sorban, elősegíthetjük a termékek hatékonyabb kereskedelmét.